Purnam Jóga

Pillanatok 3. Az útmutatás

Kb. 15 perce vártam a Színművészeti előtt az autóban. Mindig izgultam egy kicsit, ha vinnem kellett az Öreget. Ez talán a harmadik alkalom volt. Hogy ne izguljak, mindig belemerültem a jelen pillanatba, és igyekeztem gondolatok és asszociációk nélkül szemlélődni. Néztem, ahogy a ki tudja milyen szakos hallgatók ki-be sétálgattak a kapun. Néztem az utca kövét, vagy épp figyeltem a légzést. Ez megnyugtatott. Nem is tudom, hogy igazán miért izgultam annyira. Vagyis tudom. Az Öreg olyan egyenes volt, olyan kemény és olyan pontosan látta, hogy zavarban vagyok a jelenlétében, amitől még jobban zavarba estem. Szerettem volna olyan hideg nyugalommal kezelni a dolgokat, mint ahogy egykori karate edzőm, aki minden helyzetben meg tudta őrizni a hidegvérét. De mégjobban szerettem volna olyam meleg szeretettel állni a világhoz, ahogy az Öreg tette.

Aztán egyszercsak megjelent egy ismerős arc, az egyik lány a csoportból. Intett, aztán tovább száguldott. Végeztek. Hamarosan kijön az utasom is és vihetem a célállomásra. Jajj! Miről beszélgessek vele? - ragadtak el újra a bizonytalanságaim. Aztán, hogy ez ne uralkodjon el rajtam, megint elkezdtem egyenletesen és nyugodtan lélegezni és könnyedén belemerülni a mostba. Hogyan képesek ezek a bölcsek ezt állandóan megtartani? És én miért nem vagyok képes?

Megjelent az Öreg a lépcső tetején. Fekete garbó, fekete zakó. Már nezen járt. Kiugrottam a kocsiból, elé siettem.

- Jó napot tanár úr!

- Jó napot Bálint!

- Hogy van ma tanár úr?

- Köszönöm!

Beült. Egy kicsit nehezen fért el a kisautóban, biztos nem volt neki túl kényelmes. Elindultunk. Minden mozdulatom valahogy kínosan tudatossá vált. De ez nem az a tudatosság, ami belső békévé válik. Ez csak feszültség és megfelelési kényszer. Bárcsak ne lenne ez! Bálint! Figyeld a légzést! - mondtam magamnak. Ahogy néhány légzésbe belemerültem rögtön megszólalt az Öreg.

- Mondja Bálint! Mivel foglalkozik mostanában? - a hangja mindig kicsit arisztokratikus volt.

Gyanús volt, hogy érezte a kínomat, amely kín azért érthetetlen, mert már nem először vittem valahova, és már sokadszor találkoztunk. De jó hogy kérdezett valamit! Talán összefügg azzal, hogy elcsendesítettem az elmém?

- Hát tanár úr, - válaszoltam - én most szeretném az étkezésemet rendbeszedni, elhagytam a húst, és sokat gyakorlom a jóga gyakorlatokat, hogy fejlődjek.

Hallgatott. Szuszogott. Én újra elcsendesítettem az elmém, mert már sportot kezdtem űzni abból, hogy az Öreggel való beszélgetésekben nem gondolkodom, hanem csak belső csendességben figyelek. Ha gondolkodtam, mindig valahogy ostobaság volt, amit mondtam. De ha elcsendesedtem, valahogy mindig jól alakult a beszélgetés.

- Mondja Bálint! Nem gondolja, hogy ebben a fene nagy spiritualitásban kicsit túlhangsúlyozzuk a test fontosságát. Hát nem épp a test az, ami fogva tart?

Abban a pillanatban megértettem, hogy milyen rossz úton járok. A test fontos, de csak eszköz, mint az autóm, amivel épp megyünk egyik helyről a másikra. De milyen nagy hiba lenne egész nap csak az autóban ücsörögni, az autón gondolkodni, meg azon, hogy milyen üzemanyagot tankoljak bele. Épp a lényeget tévesztjük szem elől. Az utat, a célt, a pillanatot.

Csendben autóztunk tovább, de ez a csend már nem egy feszült, kínos csend volt, hanem egy mély békés csend, amiben csak az elfogadás és megértés volt jelen.

(Popper Péterre emlékezve)

OM

Bálint


Purnam Yoga & Meditation 
purnamyogaandselfness@gmail.com
jóga, tanfolyamok, távoktatás, jóga oktatóképzés, meditáció oktatóképzés, zugló
facebook