Purnam Jóga

Pillanatok 2.Félelem nélkül

Az öreg lassan lépkedett a köveket bámulva a lába alatt. A Nagy Bazár nyüzsgése körülvette. Árusok kiabáltak, az emberek siettek, cipeltek valamit. Volt aki csak üldögélt a reggeli viszonyalogos hűvösségben. A fűszerek és a füstölők illata lengte be a bűzös város évezredes piacát. A Nap sugarai már most égették a bőrt, ahogy átsütöttek a reggeli párán, a város füstjén és a felszálló gőzökön. Ő minderre ügyet sem vetett. Csak bandukolt nagy léptekkel, s mindannyiszor, amikor a lábát a kövezetre rakta, egész teste belerázkódott. Sötét, raszta hajkoronája egyetlen nagy kontyba tekeredett a feje tetején. Szemében szigor és keménység ült, s valahogy sárga volt a vörös erekkel átszőtt szemfehérje. Egy botot tartott a kezében, azzal segítette léptét, mint a vándorok, akik fáradt léptüket könnyítik meg így.

Egyszerre nagy riadalom támadt. Az emberek kiáltozni és szaladgálni kezdtek. Rémület ült ki az arcokra. Volt aki a portékáját próbálta menteni és gyorsan bepakolni az utcáról az üzletébe. Mások a falakhoz tapadtak és próbáltak minél vékonyabbra összehúzódni. A nagypiac végében megvadult egy elefánt és gyors léptekkel futott végig a bazársoron. Aki tudott, menekült.

Az öreg azonban, mintha mi sem történt volna, csak gyalogolt tovább. Előtte, mögötte a riadalom és a pánik teljes zűrzavara uralkodott. Az elefánt felé rohant, de az öreg csak ment tovább. Szemei az elefántra meredtek, de nyugodtak és szigorúak maradtak. Látta, ahogy az elefánt fújtatva, az ormányával hadonászva, minden lépésébe újabb és újabb lendületet rakva, tiszta erőből rohan felé. Az állat bőre zöldes szürke volt, és a homlokára most is, mint minden reggel, díszes festéssel az OM ősi szimbólumát festették. Mint egy szörnnyé vált isten.

Az öreg látta a szemét, látta a hosszú, sötét szempilláit. Látta a festést a homlokán, és látta, hogy ez a hatalmas húshegy minden erejével felé rohan. De nem tért ki. A jelenben volt. Egyetlen gondolattal sem hagyta el azt. Ha jobbra vagy balra kitér, az azt jelentette volna, hogy már nincs a jelenben, hiszen az elefánt még nem ért oda. Bármelyik irányba kitérni, csak feltételezés. Nem félt, hiszen a jelenben volt. Mindazok, akiken eluralkodott a pánik, akik félelmükben ide-oda kapkodtak és rohangáltak, elvesztek a feltételezéseik csapdájában. A félelem csak azokban ébred fel, akik nem maradnak a jelenben, hanem az elméjük által kreált feltételezésekbe bonyolódnak.

A rémület most azok arcán vált a leghatalmasabbá, akik látták, hogy az öreg csak megy tovább ugyanolyan határozott léptekkel, mint ahogy addig. Az elefánt csak néhány lépésre volt. Az öreg elméjében csend. Békéjét egyáltalán nem érintette meg a riadalom. Mintha minden lelassult volna a világban. Az öreg lába a kövekhez csapódott. Az elefánt lába alatt rengett a föld. Újabb lépés. Bumm. Újabb lépés. Bumm. Az elefánt ormánya felemelkedett. Ekkor az öreg botja is felemelkedett. A bal lábával oldalra lépett, a bottal félre lökte magát, és olyan sebesen tért ki az elefánt léptei elől, hogy akik nézték egyetlen pillanatra úgy látták, mintha az elefánt átgázolt volna rajta.

Az öreg lépkedett tovább ugyanabban a jelenben maradva, amiben mindig is volt, egyetlen pillanatra el nem hagyva Azt, az egyetlen Mostot, a létezés egyetlen valódi terét és idejét.

OM

Bálint


Purnam Yoga & Meditation 
purnamyogaandselfness@gmail.com
jóga, tanfolyamok, távoktatás, jóga oktatóképzés, meditáció oktatóképzés, zugló
facebook