Purnam Jóga

Mitől is szenvedünk mi annyira? (2. rész)

Előző számunkban arról írtunk, hogy az én érzete miként csap be minket és veszi át az irányítást életünk felett, és válik életünk kínzó szenvedéssé, és válunk mi magunk az egó rabszolgáivá. A mostani számban ezt a gondolatmenetet folytatva tovább keressük az okot, amiért életünk nem a felhőtlen boldogságba, hanem még az öröm perceiben is sokszor a fájdalomba merül.

Egy másik ok, ami ezt okozza az a tiltakozás, ami minden olyan történés ellen kialakulhat bennünk, ami látszólag vagy ténylegesen nincs kedvünkre. Sok ember szenvedéséért az felel, hogy nem képes elfogadni mindazt, ami az adott pillanatban, helyzetben, életben éppen aktuálisan VAN. Az elfogadás hiányában nem tesznek mást, csak önmagukban küzdenek a tények ellen, de a külvilágban nem tesznek semmit.
Pl. előfordulhat, hogy a szomszéd túl hangosan hallgatja a rádiót és ez bosszant minket. Ha ilyenkor csak magunkban fortyogunk, de különben nem teszünk semmit, akkor kizárólag magunkkal bánunk el. A forgyogásunkban a végletekig vagyunk képesek feszíteni az idegeinket és teljesen kikészülünk, miközben a szomszéd kiválóan érzi magát. Az elfogadás hiánya jelen esetben abban nyilvánul meg, hogy képtelenek vagyunk elfogadni, hogy a helyzetet csak az oldja meg, ha átmegyünk és emberi módon megbeszéljük vele. Ehelyett inkább kapaszkodunk a bosszúságunkba és az is lehet, hogy amikor másnap összevont szemöldökkel, köszönés nélkül megyünk el a folyosón a szomszéd mellett, azt sem fogja tudni, hogy mi a bajunk. Helyesebb ha ilyen esetben a fortyogás helyett inkább átmegyünk szólni. Ezzel elfogadjuk a helyzetet és cselekszünk. Persze van olyan szomszéd, aki ezt direkt csinálja, sőt kifejezetten korlátozva érzni magát abban az esetben, ha szólunk neki, hogy vegye halkabbra, miközben pedig épp ő az, aki másokat korlátoz. Az ilyen ember beteg, az egója rabszolgája, sajnos sem erővel sem jóakarattal nem könnyű az ilyen emberrel megoldani a helyzetet, de erről majd egy későbbi alkalommal.
Van olyan eset is, amikor nem tudunk szólni annak, aki vagy ami minket zavar, mivel vagy térben vagy időben nincs jelen. Vagy épp nem is megszólíthatóról van szó. Mondjuk pl. eszeveszettül süt a Nap. Olyan melegünk van, hogy alig bírjuk. Előfordulhat, hogy ebben az esetben elkezdünk haragudni a Napra, a nyárra, az időjárásra, vagy arra, hogy nincs árnyék sehol a közelben. Haragunk önmérgezés. Tehetetlenségünkben önmagunk felé fordulunk, bár haragunk iránya kifelé mutat. Ez nem hogy nem a legbölcsebb hozzáállás az élethez, de végletekig ostoba. Rá kell jönnünk, hogy a leghelyesebb elfogadni a Napnak azt a tulajdonságát, hogy süt, mivel ez egy rajtunk kívülálló dolog. Ha magunkban megengedjük a Napnak, hogy süssön, akkor ugyan továbbra is melegünk lesz, de nem tetézzük a bajt a méltatlan haragoskodással.
Az elfogadás varázslatos. Abban az esetben, ha a felmerülő problémát tudjuk kezelni, felismerhetjük azt, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a probléma ne maradjon fent tovább. Abban az esetben azonban, ha nem vagyunk képesek változtatni a helyzeten, mert rajtunk messze kívülálló okok miatt adódott problémánk, nem emésztjük magunkat feleslegesen és könnyebben átvészeljük a helyzetet. Az elfogadás hiányában azonban még arra is képtelenek vagyunk, hogy tisztán láthassuk, hogy mi is okozza a problémát valójában. Engedjük tehát el a belső tiltakozásainkat és forduljunk az elfogadás útján a megoldások felé.
Egy alkalommal egy buszon utaztam Szentes felé. Még a Népstadionnál beszállt egy nagy darab, kövér, volános fickó, aki láthatóan jóban volt a sofőrrel. Mellém ült le, aminek nem nagyon örültem, mert szeretek magamban utazni, elmélkedni, meditálni utazás közben. Közvetlenül az indulás után kihajtogatta a napi újságot és olvasni kezdte. Közben valahonnan előkerült egy zacskó mogyoró, amit nyitott szájjal kezdett el rágcsálni mellettem. Éreztem, ahogy az idegeim egyre jobban megfeszülnek. Közel álltam ahhoz, hogy jó ízesen beszólok neki valami ilyesmit: - Te nagydarab ronda disznó! Pucold el az abrakodat, mert az újságoddal együtt a szádba tömöm! - De aztán azon kezdtem gondolkodni, hogy végső soron milyen jogom korlátozom én őt abban, hogy újságot olvasson és kedélyesen elropogtassa a mogyoróját, miközben vélhetően egy hosszúra nyúlt munkanap végén végre hazafelé utazik. Mégha amit tett, nem is a legfigyelmesebben tette, végső soron nem rosszindulat és szándékosság vezérelte. Akkor arra gondoltam, hogy talán nem is vele, hanem velem van a baj. Rájöttem, hogy a környezet ingereit nem kezeltem megfelelően. Kis túlzással azt gondoltam, hogy nekem jár az, hogy egymagam utazzak egy egész buszon, de legalábbis ne üljön mellettem senki. Rájöttem, hogy én magam húztam fel magam a rágcsáláson meg az újságzörgésen. Így elkezdtem magamban átalakítani a tapasztalatokhoz kapcsolódó attitűdjeim és azt gondoltam, amikor megzörrent az újság, hogy egy kis egérke rohangál a mellettem ülő férfin, és ez okozza ezt a zörgést. Amikor elkezdte rágcsálni a pasas a mogyorót, azt gondoltam, hogy ez az egérke rágcsálja a férfi fülét. Annyira elszórakoztatott a gondolat, hogy magamban hosszasan nevettem, amire a mellettem ülő is felfigyelt. Majd összecsomagolta az újságját, zsebre vágta a mogyorót és elaludt, amiért én igen hálás voltam.
Van olyan helyzet tehát, amikor bár megtehetnénk, hogy a környezetünkön változtatunk annak érdekében, hogy megszűnjön a zavaró körülmény, vagy probléma, de valójában a probléma bennünk van, és így ha a külvilágot zaklatjuk emiatt, sem javára nem válunk a környezetünknek, sem helyesen nem járunk el. Olykor elég csak önmagunkat megváltoztatni egy kicsit. Olykor elég néhány vélt vagy valós jogunkról átmenetileg lemondani, hogy a világ békésebb és mi magunk is sokkal boldogabbak legyünk benne.

Mindazért aggódni, ami elkerülhető, balgaság.
Mindazért aggódni, ami nem kerülhető el, gyávaság.
Mindazon bosszankodni, amin változtathatsz, lustaság.
Mindazon bosszankodni, amin nem változtathatsz, ostobaság.

Ezzel a szenvedéseinkről szóló sorozatunk még nem ért véget, és összességében sem lehet majd teljes. Mindazonáltal igyekszünk átfogni a szenvedés filozofiájának néhány olyan gondolatát, ami a jóga tanítások szerint hasznos lehet ahhoz, hogy önmagunkat egy teljesebb, sokkal befolyásosabb, több lehetőséggel rendelkező embernek lássuk és érezzük. Lehetőséget adunk ezzel arra, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a tanult vagy felvett korlátainknak, amelyek sokszor megakadályozzák, hogy az életünkben, a bőrünkben jólérezzük magunkat, pedig különben annak semmi akadálya más nem lenne. Lehetőséget adunk magunknak arra, hogy mi irányítsuk azt, hogy hogyan érezzük magunkat az életünk eseményei között, mert bármi is történjék, azt végül mi döntjük el, hogy nevetünk vagy sírunk rajta.
Érdemes néhány kérdést ismét feltenni magunknak:
- Jól érzem magam az életemben?
- Ha nem érzem jól magam, mi az, ami miatt igazából nem?
- Tehetek valamit azért, hogy ezen változtassak, vagy tőlem független dologról van szó?
- Képes vagyok-e elfogadni azt, ami van, és cselekedni?
- Képes vagyok-e meglátni az átváltozás lehetőségét, és a bosszankodóból derűssé válni?
- Van-e olyan érdek, ami miatt eddig nem voltam erős ahhoz, hogy az életem magam irányítsam?

A folytatásban:
- A téves tudás csapdái
- Mi rejlik a szeretetben igazából

Bálint


Purnam Yoga & Meditation 
purnamyogaandselfness@gmail.com
jóga, tanfolyamok, távoktatás, jóga oktatóképzés, meditáció oktatóképzés, zugló
facebook