- Főoldal
- Magunkról
- Távoktatási program
- Órarend és Árak
- Alaptanfolyamok
- Oktató képzések
- Táborok
Végtelen Most
Tudom, tudom, vesszőparipám a jelen pillanat, mégis most újra erről írnék. Már sokféle megközelítésben írtunk és beszéltünk a mostban lét csodálatos erejéről a különböző tanfolyamokon, összejöveteleken. Ez az írás a jelen pillanat átélésének azon aspektusáról szól, hogy mit vesztünk és mit nyerhetünk a jelen pillanatban való elmélyüléssel.
Általában azt szoktuk hallani, hogy a jelenben való elmerüléssel csupa nyereség jár együtt. De tudnunk kell, hogy amikor valamit nyerünk mindig valamit el is veszítünk. Igaz ugyan, hogy ezek többsége a jelen pillanat tükrében olyan dolog, amire külöben sincs szükségünk, s gyakran még inkább olyan dolgok, amiktől különben is szívesen megválunk, de mégis fontos érzékelnünk, hogy a folyamat nem egyirányú és egyoldalú még ilyenkor sem. S bizony olykor olyan dolgok is elvesznek, amelyek különben értékesek lehettek volna számunkra, ezzel is számolnunk kell.
Nem kétséges, hogy az Idő különös dolog, amit sem tudomány, sem filozófia nem igazán tudott mindeddig megragadni. Az egyetlen lehetőségünk arra, hogy az időt valamilyen formában leképezzük, az, ha a tér anyagának változásait vesszük szemügyre. Mondjuk az óránk, ha mutatós, akkor a Föld forgását veszi alapul és a kismutató a Föld forgási sebességének kétszeresével pörög körbe, így osztva lényegében két azonos hosszúságú periódusra egyetlen bolygófordulatot. Ha nem mutatós az óránk, vagy nem is hétköznapi óránk van, hanem mondjuk atom óránk, az is egyfajta változást, jelesül az atom rezgéseit veszi alapul.
Szóval itt van a több értelemben is megfoghatatlan Idő, amelyben mi megélünk múltat és jövőt, és némi jelent is függetlenül attól, hogy aktuálisan létezik-e bármelyik. Ami bizonyos, hogy a jelennek léteznie kell, hiszen ebben történik minden éppen most. Sokan úgy gondolnak a Mostra, hogy ez csak egy nagyon rövid ideig tartó idő, ami a végtelen múlt és a még végtelenebb jövő közötti határvonal. Azonban ez nincs így. Nincs semmilyen határvonal a jövő és a múlt között. A jelen valójában állandóan tart. Csak figyeljük meg! Mindig éppen most van. Persze történnek dolgok, változik a tér és az események láncolatot alkotnak, de ami történik, az mindig a jelenben történik. A most nem múló pillanat, hanem örökké van. Igaz ugyan, hogy elménk megőrzi a történések bizonyos részleteit és ebből múlt érzetet, múlt képztetet produkál, ami nélkül el sem tudjuk képzelni magunkat és az életünket. És ugyanígy, a már korábban tapasztaltak alapján elménk jövő érzést, jövő képzetet hoz létre, így kialakítva a szokásos múlt-jelen-jövő egységes tapasztalatunkat. Az elmének nagyon nehéz lenne csak a jelent venni alapul, mivel mindent, amit teszünk, a korábbi tapasztalatainkra építve tesszük egy olyan elvárás fényében, amit a múlt alapján a jövőbe vetítünk. Figyelmünk nagy részét, tudatos és tudattalan elménk tereit többnyire ennek a folyamatnak a kontinuitása foglalja le, ami miatt nem veszünk kellően részt a jelenben. De hisz nem is tudunk, mivel mindez elménk teljesen természetes működésének köszönhető. Ha ez ilyen természetes, akkor miért hangsúlyozzuk oly sokat a jelen pillanat fontosságát és az abban való elmerülés lényeges lépését mi spirituális utakon bolyongók, miközben a természetességet tűztük zázlónkra? Ennek oka az, hogy valóságtapasztalatunk elménk produkciója, ami miatt nem úgy látjuk a dolgokat, ahogy vannak, hanem úgy, ahogyan azt az elménk teljesen sajátos módon, mindenkinek egyedin láttatja. Erről az egyediségről tudhatunk, de arról, hogy milyen egy másik ember valósága, semmit, hiszen mindent a saját valóságunkban tapasztalunk, még a többieket is. Ami azonban leállítja ezt a produkciót, az épp a jelen pillanatra koncentrálás. S ezt annak okán hajtja végre, hogy kikapcsolja a múlt-jelen-jövő képzetet és ezzel egy fontos labirintusát veszti el az elme, amiben a figyelmünk folyton eltéved. Megállapodva a jelenben, azt szemléljük, ami pusztán van, anélkül, hogy kohézióba merevítenénk egy már nem létező és egy még nem létező képzetegyüttessel. Minthogy figyelmünk a jelenen ragadt, azon, ami egyedül létezik, legalábbis tapasztalati síkon, annak hiányában, hogy nem generálódik a szokásos képzet, szépen kezdi el lebontani az elme egyéb olyan funkcióit is, amelyek összefüggésben álltak a komplex káprázattal, amit a világról alkottunk magunkban és azokat a nem tudatos elmefolyamatokat is lecsillapítja, illetve kioltja, amelyek elemi részét képzték addig elménk különböző működéseinek, ami által az létrehozta személyiségünk aspektusait is. Így olyan tendenciák oltódhatnak ki, mint pl. elfojtások, amelyek betegségeket vagy mentális zavarokat okoztak, vagy a feszültség, ami a múlt dolgai vagy a jövő miatt alakult ki bennünk. De elmúlhat pl. a párkapcsolati problémák háttertében meghúzódó sérülés, félelem vagy trauma elmefolyamata is.
Egyszóval amit veszíthetünk, az mindaz, ami a káprázathoz köt, vagy kötődik, legyen az kedves vagy nem annyira kedves számunkra. Amit nyerhetünk, az az, ami a valósághoz visz közelebb, mégha az ismeretlen is akár.
Sokat beszélünk a szeretetről. Tudjuk-e, hogy valamit vagy valakit szeretni nem a Szeretet tiszta állapota? Az ugyanis nem jöhet létre összefüggésekben. A Szeretet, amelyről vallások és spirik egyaránt szócséplésbe fulladnak, az a szeretet, amely a jelenbe merülve, az elme kondícionált állapotából kilépve akkor jön létre, amikor az ember elveszti a valamihez kötődő szeretetét. Isten szeretete ez, de nem Istent szeretve, hanem mindazt elengedve jön létre, amibe még Isten képzetünkhöz való kötődésünk is tartozik: a múlt-jelen-jövő koherens tudata és az elme labirintusába tévedt Tudat végtelen bolyongása - ez mindennapi állapotunk. De legyen mindennapi állapotunk a jelenbe merülés, a létező és végtelen mostban rögzített figyelem. Akkor érezhetjük a Szeretetet, ami nem feltételekhez kötött, ami nem összefüggések következménye, hanem önmagában van, csakúgy, ahogyan a jelen pillanat is.
Om Shanti
Bálint
Purnam Yoga & Meditation
purnamyogaandselfness@gmail.com
jóga, tanfolyamok, távoktatás, jóga oktatóképzés, meditáció oktatóképzés, zugló