Purnam Jóga

Tökéletlen mesterek

Magam is beleestem már számtalanszor abban a hibába, amit a legtöbbünk elkövet az önmegismerés útján kutatva útmutató tanár, mester vagy guru után.

Egy indiai ashramban ültem nagyon sok másik, a világ minden tájáról odasereglett emberrel egyetemben és arra vártunk, hogy a guru megjelenjen. Nagysokára aztán meg is jelent. - Ez lenne a guru? - gondoltam magamban. - Nem látszik túl megvilágosodottnak. Meg amiket mond, hát az se épp a bölcsességről tanúskodik. - így gondolkodtam magamban, kritizálva a gurut, míg rá nem jöttem, hogy mekkora egy hatalmas nagy öntelt hólyag vagyok. Ideutaztam 6000 km-t és azzal töltöm az időm, hogy a számomra teljesen ismeretlen gurut kritizálom magamban. Micsoda ostobaság!?

De azt tapasztalom, hogy nem csak velem történik ez meg. Újra és újra belebotlom ebbe a dologba, és míg tíz évvel ezelőtt én magam is könnyen bevonható voltam egy olyan beszélgetésbe, ahol valamelyik tanárt, vagy valamelyik iskola guruját lehetett kritizálni, ma csak nevetek magamban, ha ilyesmivel találkozom.

A felfuvalkodott egó teszi ezt. Szüksége van rá, hogy magát az ember még a gurunál is többre tartsa, jobban lássa a dolgokat és néha elnéző humorral, néha pedig éles kritikával illesse a mestert, természetesen nem szemtől szemben, hanem csak amúgy magunk között.

No de álljunk meg egy pillanatra! A mesterek, tanítók, guruk éppen azért azok, akik, mert valamiben, ami nem intellektuális tudás, többek, mint mi, tanítványok. Mi tanítványok nem láthatunk bele úgy az élet összefüggéseibe, mint a mesterek, mert ha belelátnánk, akkor magunk is közéjük tartoznánk. Ha pedig nem látunk annyit az élet összefüggéseiből, mint ők, akkor miből gondoljuk, hogy jobban látjuk a tetteik értelmét, és azokat helyesen meg tudjuk ítélni? Nem tudjuk, csak felfuvalkodott egónk hiszi magát többnek, ami éppen azt mutatja, mennyire kicsi pontok vagyunk még az emberi szellem fejlődésének útján.

Igen, igaz, hogy még a legnagyobb mesterek sem hibátlanok. Nem, hiszen emberek, és minden ember rendelkezik hibákkal. Ha valaki ezt nem képes elfogadni, akkor nagyon nehezen talál magának útmutatót. Még a legnagyobb mesterek is követnek el néha hibákat, vagy szándékkal vagy anélkül. Nekik is meg van a maguk feladata. Nekünk az a dolgunk, hogy tudjuk, hogy tanárunk előrébb jár nálunk, és még ha nem is hibátlan, szeretettel és bölcsességgel vezet minket a saját fejlődésünk kívánalmai szerint. Ha ebben kétségeink támadnak, ideje új útmutatót keresni, ha ugyanis már bizonytalanok vagyunk abban, hogy egy tanár vezetése számunkra tényleg megfelelő-e, akkor kár tovább az időt vesztegetni. Persze ebben az esetben is jobb, ha saját magunkban nézünk szét, mielőtt egy olyan embert kezdene el az egónk lehúzni, s ezzel védekezésül saját magát emelni, aki nálunknál talán fényévekkel előrébb jár az önismeret és az önfejlesztés útján, s talán százszorta inkább hasznára van a világnak, mint mi magunk.

Természetesen kicsit más a helyzet az olyan jógaoktatókkal, akik épphogy, vagy egyáltalán nem járnak előrébb a tanítványaiknál. Az állandó bizonyításkényszerrel küzdő jógaoktatók sokaságát láthatjuk megnyilvánulni a FB-on, jóga fesztiválokon vagy egyéb rendezvényeken. Sok laikus azt hiszi, hogy ez a jóga világ.

Valójában a valódi tanításnak nincs szüksége kérkedésre, a mély tudásnak nincs szüksége győzködésre, mert aki győzköd, az maga is kételkedik. A kételyt gyakran a hit kompenzálja, e kettő mindig együtt jár. S aki kételkedik abban, amit tanít, az még nem tanár, csak kezdő tanítvány, aki bedőlt a saját egója trükkjeinek.

A kétely-hit együttesét a megbizonyosodás váltja fel, de ehhez őszintén és kitartóan gyakorolni kell.

Nekünk hétköznapi jógaoktatóknak a minket ért kritikákat másként kell fogadnunk, mint ahogyan azt az előbbiekben leírtam. Ha minket kritizálnak a tanítványok, akkor nem szabad lepattintanunk azzal, hogy ez csak a felfuvalkodott egójuk miatt történik. Amikor bekövetkezik, hogy egy addig esetleg szorgalmasan tanuló tanítvány kritikával illet minket, örülnünk kell, mert ez egy fontos pillanat. Az addig talán bizonytalan, gyenge énerővel, határozatlansággal küzdő ember egyszer csak beleköt a tanárába - ez azt jelenti, hogy megerősödött. Az ilyen helyzeteket szeretettel és elfogadással kezeljük. Semmiképp nem érdemes elkezdeni védekezni, csak nyugodtan támadjon, hiszen most épp ebben éli meg megnövekedett énereje potenciálját. Aztán majd olyan irányba fordul, ami neki is megfelelő. Sokszor előfordul, hogy ilyenkor a tanítvány elhagyja a tanárt és új tanár után néz. Ez is rendben van. A tanítvány választ tanárt, s a tanár hűsége az, hogy jó szívvel elengedje, ha menni akar. S ha aztán majd egyszer megint visszatalál, akkor a tanár hűsége őt vissza is fogadni.

Mert a tanár hűséges a tanítványhoz.

Hogy is lehetne egy ilyen magasabb szintű tulajdonságot rákényszeríteni egy még csak tanuló diákra?

A tanár szolgálja a tanítványt.

Hogy is szolgálhatna a tanítvány egy tanárt, amikor még nincs bölcsességének birtokában?

Nekünk tanároknak szem előtt kell tartanunk ezt a két fontos dolgot, hogy mi magunk el ne tévedjünk, és nehogy véletlenül azt higgyük, hogy a tanítvány szolgálja a tanárt, vagy nehogy hűséget követeljünk a tanítványoktól, miközben magunk elfeledkezünk arról, hogy mi is a helyes leosztás.

OM
Bálint


Purnam Yoga & Meditation 
purnamyogaandselfness@gmail.com
jóga, tanfolyamok, távoktatás, jóga oktatóképzés, meditáció oktatóképzés, zugló
facebook