Purnam Jóga

Jóga Elvek Dilemmái

  

A jóga tanulásunk során nem csak technikai vagy gyakorlati útmutatásokkal találkozunk, hanem számos elméleti, életmódbeli, gondolkodásmódbeli, vagy filozófiai tanítással is. Ezek a tanítások számos követelményt támasztanak felénk, amelyek szerint élnünk kellene ahhoz, hogy jó tanítványok legyünk, hogy fejlődjünk, vagy hogy mondjuk elérjük a megvilágosodást. Melyikünk ne érezte volna közülünk, akik megpróbálták ezeket a tanításokat tényleg megvalósítani azt, hogy mennyire alkalmatlanok vagyunk sokszor ezek betartására. Ez az érzés, amikor szeretnénk megfelelni a szent elvárásoknak, de látjuk, hogy számunkra lehetetlen, meglehetősen rombolólag hat és erősen visszavetheti a fejlődést. 

Az a helyzet, hogy a jóga tanítások egyszerre szólnak a világi követőknek és a szerzeteseknek, ám nincsenek különböző módon megfogalmazva. Bár a jóga nem vallás, itt is megtalálhatók az elvonult, életüket csak a gyakorlásnak és a meditációnak szentelők, mint ahogyan az a vallásokban is előfordul. Őket is szerzeteseknek hívhatjuk, bár gyakran a szanjászin kifejezéssel illetjük őket, ami lemondottat jelent. Ha valaki a világi dolgokról való lemondást választotta és életét a szellemi útnak szenteli, számára a jóga elvek betartása nem jelent különösebb belső konfliktust. Ám az olyanoknak, mint mi, akik a világi életben igyekszünk megvalósítani ezeket, nem kis kihívást jelent az, hogy úgy éljük meg a jóga útját, hogy folyamatosan egyre közelebb jussunk a belső békéhez. 

Mik ezek a tanítások és hogyan álljunk hozzájuk úgy, hogy közben valóban a belső béke és ne a belső feszültség felé vezessenek? 

Vegyünk néhány példát! 

Ahimszá - nem ártásnak fordítják leggyakrabban, bár ezen a fordításon érdemes egy kicsit finomítani. Ennek az útmutatásnak szellemében az ember igyekszik kerülni minden ártást tettben, szóban és gondolatban is. Kicsit furává kezdünk válni általa, a természetesség sokszor görcsös nem ártani akarásba megy át. Elkezdünk nem enni húst, hogy nehogy miattunk állatok halljanak meg, függetlenül attól, hogy a szervezetünknek szüksége van-e rá vagy nincs. Elkezdünk különös figyelemmel sétálni az erdőben, nehogy eltapossunk "valakit". Elkezdünk nem közlekedni autóval, mert sok ezer rovar pusztul el egyetlen utunkon. stb. Valójában azonban az emberi lét önmagában ártás, hiszen immunrendszerünk állandóan pusztítja a betolakodó mikroorganizmusokat és ha nem tenné, akkor hamar végünk lenne, mielőtt még elérnénk a megvilágosodást. A puszta létünk ártás. Hogyan mehetnénk valamivel szembe, ha eleve kizárt nélküle élnünk? Magunkra erőltethetjük azt a viselkedést, ami elképzelésünk, vagy mestereink elképzelése szerint megfelel ennek az elvnek, de ettől csak belső feszültségek ébrednek bennünk és hamarosan torzulni kezd a szmélyiségünk. A belső feszültséget el akarjuk majd nyomni, de aztán egyre-másra agresszív megnyilvánulásokban fog kitörni belőlünk és a nem ártás épp az ellenkezőjét váltotta ki. Zászlaja alatt jobban ártunk a világnak, mint annak előtte. 

Mit tegyünk tehát, hogy az ahimszá boldogabbá tegye a Földet és ne csak még mélyebbre taszítsa a szenvedésbe? 

Értelmezzük a tanítást helyesen! A himszá fogalom a szanszkritban ölni, ártani, bántani jelentéssel bír. Az előtte lévő "a" hang fosztóképző, mint nálunk az -atlan, -etlen. Így helyesebb a fordítás, ha nem a nem ártás kifejezést használjuk, hanem az ártatlan-t. Ez egészen más megvilágításba helyezi az ártásról szóló tanulmányainkat. Az ártatlan emberben nincs ártó szándék, ezért mentes minden ártástól még akkor is, ha puszta léte különben számos lény ártalmára van. Ha gondolatban, szóban és tettben nem jelenik meg az ártó szándék, megvalósítottuk az ahimszá tanítását, függetlenül attól, hogy különben ártottunk-e velük vagy sem, hiszen ahogy Dante mondja,  még "a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve", hogyan ne lehetne az, hogy minden szándék nélkül is árthatunk. Ilyenkor azonban nem minket terhel a tett felelőssége. Ha nem volt bennünk ártó szándék, de különben körültekintően jártunk el, még a jog sem ítéli meg ugyanúgy, mint amikor szándékosan árt valaki a másiknak. Az egyik bűn, míg a másik baleset. 

Vagy vegyük a Szatya (ejtsd: szatyja) tanítását! A szó igazságot jelent. Sokan ebben a soha nem hazudás szent törvényét vélik látni, és némileg ez igaz is. Azonban mint ahogy a nem ártás soha meg nem valósítható akarattal, úgy azt sem vagyunk képesek kivitelezni, hogy mindig az igazat mondjuk és ez ráadásul gyakran szándékainktól független. Elménk ugyanis folyamatosan átírja az átélt eseményeket, ezért egész egyszerűen nem is emlékezhetünk tökéletes pontossággal mindenre. Amit tudatosan képesek vagyunk irányítani, az a mások hazugság útján való félrevezetése és az ezáltali nyerészkedés. Ezt képesek vagyunk megelőzni, ha egyszerűen lemondunk az olyan előnyökről, ami nem az igazságra épül. A legtöbb embernek ez nem megy, mert úgy vélik, hogy nincs más mód arra, hogy boldoguljanak. Ez azonban csak attól van így, mert sokan nem képesek elfogadni azt, ami van és többre vágynak, mint amit lehetőségeik megengednek, s hogy azt elérjék, becsapnak másokat.

Ha azonban néha rajtakapjuk magunkat, hogy nem feltétlenül a teljes igazságot mondjuk, vizsgáljuk meg szándékainkat, s ha abban mások tudatos félrevezetése volt valamilyen előny szerzése céljából, akkor valóban megsértettük a szatyát. Különben nem. 

Ráadásul számos szöveg megjegyzi, hogy csak kevesen érik el a célt. Ez végképp elveszi az ember kedvét az egésztől. Minek küzdjek, gyakoroljak, ez úgyis csak nagyon keveseknek érhető el. Valójában ez is a cél. Elvenni a kedvét azoknak, akik nem elég elszántak ahhoz, hogy végigmenjenek ezen az úton, és épp a saját érdekükben, ugyanis ahogy az Isa Upanisad fogalmaz: 

"...Sötétségbe buknak a nem tudásnak hódolók,

de nagyobb sötétbe a tudást csak kóstolók..." 

Ha valaki elkzedi, akkor be kell fejezni, mert nagyobb a probléma, ha félbehagyjuk a tanulásunkat, mintha el sem kezdjük.

 

Még sokat taglalhatnánk a jóga tanítások miatti lelkiismeret furdalások okait, de a lényeg az, hogy ha ez megjelenik, akkor egyszerűen nem a magunk szintjén és nem helyesen értelmeztük a tanítást. A jóga minden egyes lépése ugyanis a belső béke felé vezet, amiben a lelkifurdalás nem ezt az irányt képviseli, különösen ha az épp a jóga elvek miatt alakult ki. Ha tehát ilyet érzünk, akkor  biztosan letértünk a helyes útról, s ha a tanítónk mond olyat, ami miatt ezt kell éreznünk, akkor ő is rossz úton jár.

 

Om Shanti

Bálint


Purnam Yoga & Meditation 
purnamyogaandselfness@gmail.com
jóga, tanfolyamok, távoktatás, jóga oktatóképzés, meditáció oktatóképzés, zugló
facebook