Purnam Jóga

A Harag ereje

Ha haragszunk, azt általában nem pozitív élményként éljük meg, de a környezetünk számára sem ezek a legszebb pillanatok. Mégis van a haragnak pozitív oldala, nem is egy, amiért érdemes néhány szót erre a témára fordítanunk.

Először is látnunk kell azt, hogy a harag egy természetes működés bennünk és nem azért jön létre, mert valami bajunk van. Általában olyankor ébred harag, amikor valamilyen vélt vagy valós értékünk vélt vagy valós veszélyben forog. Vagy olyankor, amikor becsapnak minket. De akkor is haragszunk, amikor valami nem sikerül. Miért ébred ez a harag, mi történik velünk, bennünk ilyenkor?

A harag leggyakrabban nem intellektuális folyamat. Amikor elönt minket, leginkább nem a józan ész határozza meg a cselekedeteinket. Ilyenkor erőszakosak leszünk és sajnos erővel próbáljuk meg megoldani a helyzeteket. Sok esetben erre is van szükség, és az ősi időkben jól is jött ez a fajta működés. A haraggal hirtelen nagy erőre tettünk szert, amely plusz erőt beleadva ütéseinkbe, győzelmet könyvelhettünk el magunknak. De modern korunkban már leginkább nem erővel szeretnénk győztes meccseket vívni. Leginkább már nem fizikai küzdelem árán akarjuk megvédeni az érdekeinket. Azonban a harag ősi mechanizmusa semmit nem változott. Mi továbbra is olyan hormonokat kapunk a harag állapotában, amelyek a fizikai küzdelemben válnának javunkra. Ezek miatt az ősi ideg-hormon reakciók miatt van az, hogy amikor jön a harag, akkor alig vagyunk képesek türtőztetni magunkat, alig vagyunk képesek uralkodni a kezünkön vagy a szánkon. Ezért van az, hogy pl. autóvezetés közben olyan sokan kiabálnak, kioktatják a másikat, vagy fölényesen beszólnak. Olyan harag munkál bennük, amit ha elfojtanának, és semmilyen módon nem engednének ki, akkor szinte felrobbantaná belülről őket. Tény, hogy a harag visszafojtása nem igazán egészséges. Mégis életünk legtöbb helyzetében nem tudjuk a haragot megélni, kifejezni úgy, ahogy leginkább szeretnénk. Nem olvasunk be a főnökünknek, nem küldjük melegebb éghajlatra a metrón mellettünk utazókat, nem verjük szét az újságos bódét, vagy a tévénket, amikor pedig legszívesebben ezt tennénk. Az elfojtott harag belül tovább munkálkodik, és bizony az a helyzet, hogy mivel mi nem vertünk szét semmit magunk körül, ezért az szétver minket belülről. Ezzel persze nem arra szeretném felszólítani az olvasót, hogy akkor mégis inkább verjünk szét mindent, ha mérgesek vagyunk, hiszen ugyan mit ártottak szegény tárgyak. Sőt azt sem szeretném üzenni, hogy essünk neki szavakban vagy tettlegesen a többieknek. A tény azonban tény: a harag, ha nem fejeződik ki, minket pusztít el. Vigyázni kell azonban arra, hogy minél gyakrabban mondjuk meg a magunkét, minél gyakrabban reagálunk agresszíven haragosságunkban, annál gyakrabban akar majd az indulat így kifejeződni általunk. Ha kondicionáljuk a dühöngést, akkor egyre dühöngőbbek leszünk és így kezdjük el terrorizálni a környezetünket, így kezdünk uralkodni a környezetünkön. Ne tanítsuk meg magunkat arra, hogy a problémák megoldása az agresszív megnyilvánulásokban van. Találkoztam olyan emberrel néhány napja, akinek már minden megnyilvánulása, mozdulata és szava csak az agresszióról szólt. Már nem tudott másképp viselkedni. Az ilyen ember valószínűleg már kicsi gyermekkora óta tanulja, alkalmazza ezt, és egyrészt rettegésben tartja maga körül az embereket, ami egy kisgyereknek nagyon izgalmas, másrészt láthatóan fel akarja magára hívni a figyelmet, hogy nagyon fél és nagyon szeretne egy kis biztonságot. A lényeg az, hogy uralkodjunk a haragunkon, de ne nyomjuk el teljesen.

Az egyik megoldás az, amikor a haragunkat utólag éljük meg valahogyan. A harag akkor oldódik a legjobban, ha még aznap haragként kifejezzük. Ezt valahogy ösztönösen csináljuk is. Rázúdítjuk a családunkra, a szeretteinkre a haragunkat, pedig valójában a főnökünkre, a beosztottainkra, a kormányra, vagy ki tudja mi minden másra vagyunk dühösek. Emiatt aztán lelkiismeret furdalásunk lesz, és magunkra kezdünk haragudni, amiért ismét a környezetünket büntetjük. Ha azonban a haragot haragként utólag ellenőrzött formában éljük meg, akkor még építő jellege is lehet. Ha pl. valaki haragjában addig üti a boxzsákot, amíg bírja szusszal, akkor egy idő után elég nagy ütőerőre és jó fizikai kondícióra tehet szert, s belül a győzelem érzésével térhet nyugovóra. Én pl. ilyenkor lefekszem a földre, felhúzom a lábakat a talpakra és gondolatban a térdeim közé fogom a fejét annak, akire haragszom. Persze ez csak akkor érdekes, ha konkrét személy a harag oka. Aztán térdeim között tartva a fejét elkezdek felüléseket csinálni. Minden felülésnél beleütök egyet a képzeletbeli fejbe beleadva minden haragomat. Néha még mondom is neki, hogy mi a bajom vele. Néha szitok szavakkal illetem, hogy még jobban ki tudjon fejeződni a harag. Addig csinálom ezt, amíg el nem terülök a kimerültségtől. Ezzel elég jó hasizmot lehet elérni, ráadásul közben mindig kiderül számomra, hogy igazából nem is rá haragszom, hanem magamra, amiért abban a helyzetben, amiben rá kezdtem haragudni, nem voltam elég talpraesett, vagy erős, vagy éber, vagy okos. A harag elszáll, az izomláz marad.

De hogyan lehetnénk képesek arra, hogy a harag által nyújtott plussz erőt olyan célra tudjuk fordítani, ami segít nekünk abban, hogy elérjük a céljainkat? Hiszen ez nem csak fizikai, hanem pszichikus erőt is kölcsönöz nekünk, amivel az akadályokat le tudjuk gyűrni.
A düh által nyújtott plussz mentális erőt transzformálnunk kell. Végtelenül egyszerű a gyakorlat. Amikor mondjuk autóvezetés közben felbosszantanak a többi autósok a viselkedésükkel, az intoleranciájukkal, a vezetési stílusukkal, akkor általában lehülyézzük, vagy még durvább módokon minősítjük őket. Mostantól ilyenkor ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy - A hülye anyád! - mondjuk azt, hogy - Sikeres vagyok! Ugyanazzal az indulattal, ugyanazzal a haraggal, ugyanazzal az erővel. Vagy keressük meg, hogy mi is a célunk ebben a pillanatban. Ha pl. egy jó állás, akkor kiabáljuk azt, mint egy átkot a világba, hogy - JÓ ÁLLÁSOM VAN!, vagy ha az egészségünk a cél, akkor, hogy EGÉSZSÉGES VAGYOK!, vagy ha egyszerűen csak azt akarjuk, hogy jókedvűek legyünk, akkor ordítsuk azt, hogy A VILÁG SZÉP ÉS ÉRDEMES ÉLNI BENNE!
Azt fogjuk észre venni, hogy vidámmá és energikussá válunk. A harag nem rontja el a napunkat, hanem transzformálódva jobbá teszi. És csodák csodája, az eredmény sem marad el. Egyszeriben közelebb jutunk az egészséghez, a jó munkához, vagy ahhoz, hogy a Világot valóban egy jobb helynek lássuk, ahol érdemes élni.
Ugyanezt bármilyen helyzetben megtehetjük. A kocsiban ordítozhatunk kedvünkre pozitív gondolatokat. Ezt ugyan nem tehetjük meg bárhol, mert még hülyének nézne minket az a sok negatív ember, akik imádnak szenvedni. Ezért ilyenkor magunkban kell kiabálnunk magunknak azokat a gondolatokat, amelyek elősegítik számunkra a céljaink elérését. Mostmár csak egy példát mondok: Ha a főnök felbosszant, kiabáljuk azt magunkban, anélkül, hogy bárki hallaná, vagy sejtené, hogy mit mondunk: - Háromszor több fizetésem van nálad. - és mosolyogjunk ehhez a gondolathoz egyet. Aztán még mindig a térdünk közé foghatjuk a fejét a nap végén, vagy kitűzhetjük az arcát a darts táblára, de ez már más kérdés. Az éppen aktuális energiát transzformálva pozitív irányba tereltük az elménket.

Nem esett még szó arról, hogy mi van azzal a haraggal, amit már hosszabb ideje, talán már évek óta gyűjtögetünk magunkban. De erről majd legközelebb fogunk írni.

Bálint



Purnam Yoga & Meditation 
purnamyogaandselfness@gmail.com
jóga, tanfolyamok, távoktatás, jóga oktatóképzés, meditáció oktatóképzés, zugló
facebook