Purnam Jóga Purnam Jóga

A Yogi Főnök

Minden szellemi tanítás annyit ér, amennyit abból a hétköznapokban meg lehet valósítani. Ha a jóga olyan dolog, ami csak izolált körülmények között, bizonyos helyzetekben érvényes, akkor nincs nagyon értelme gyakorolni. A jóga azonban nem ilyen. A jóga tanításai nem életszerűtlenek, és különösen nem életellenesek, mint ahogyan azt néha hallani olyanok szájából, akik a jóga gyakorlásában nem mélyültek el a megismerés szintjéig, vagy annak csak elméleti oldalát kutatták alaposabban. Sajnos a jógában a tudóst most háttérbe kell szorítsa a szimpla gyakorló, hiszen a jóga elméleti tudása majdnem feleslegesnek mondható ahhoz képest, hogy hogyan tudjuk megélni annak igazi gyakorlati tanítását.

Életünkben különböző szerepekbe kényszerülünk, vagy az is lehet, hogy önként és szívesen vesszük fel az adott szerepeinket. Elmondható, hogy aki szívesen él a szerepeivel, az általában jólérzi magát, míg aki konfliktusban áll a szerepeivel, az nem. Egyik ilyen szerep lehet a vezető szerepe a munkahelyen, vagy valamilyen csoportban. Vezetőnek lenni mindig felelősség és nyomás, de sokan vannak, akik élvezik az ilyen helyzeteket, és az jó. De a vezető szerep teljes félreértelmezése az, amikor valaki úgy tekint vezetői szerepére, mint hatalomra, amellyel uralkodhat mások felett. Erre általában azért van szüksége, mert annyira fél a világtól és annyira nem bízik önmagában, hogy mindent uralnia, ellenőriznie kell, hogy ez a félelem kissé oldódni tűnjön.

A Yogi főnök első feladata az, hogy felismerje azt, hogy a vezető is a csoport és a csoport számára fontos cél elérésének szolgálatában áll. Ha ez a cél csupán annyi, hogy a vezető előnyeit szolgálja, akkor üres és értéktelen. Azonban ha van olyan cél, aminek szolgálatába tud állni a csoport összes tagja, beleértve magát a vezetőt is, az igazán sikeres csoport lehet. Nem arról van szó, hogy nem lehet személyes előnye a csoport tagjainak vagy vezetőjének abból, hogy a közös célért dolgoznak. Sőt, kifejezetten motiváló. De ha csak ez van, ami a csoport célja, akkor még ha esetleg célt is érnek, nem okoz majd semmilyen többlet élményt a munka.
Ha a Yogi Főnök saját maga hozta létre a csoportot a saját előnyére, akkor is ki kell találnia valamilyen plusz célt, ami túlmutat önmagán, aminek az egész csoportot a szolgálatába lehet állítani, ami hozzá tesz és nem elvesz a világból, s ami által ez a világ egy jobb helyé válik. Ha ilyen csoportok dolgoznak akár műszaki, akár más problémákon, nem hoznak létre olyan gépeket, olyan technológiákat, mint amilyenek az elmúlt 40 évben a gerinces fajok felének kihalásához vezettek. Ilyet olyanok alkotnak, akiknek pusztán a személyes előny számít.

A vezetői szerep azt jelenti, hogy irányt kell mutassunk. A Yogi Főnök akkor jár el helyesen, ha az iránymutatást azon elvek mentén rendezi be, amely elvek különben az egész életre érvényesek. A világ attól jobb hely, hogy jobban érzik benne magukat a benne élő lények. Lehet, hogy a világ egyes részei az ember számára jobb hellyé váltak az utolsó száz évben, de az is biztos, hogy szinte minden más élőlény számára rosszabbá, vagy élhetetlenné. Sajnos világunk vezetői nem rendelkeznek azzal a bölcsességgel, amivel egy világot vezetni illik. De erről két cikkel később még lesz szó.
Yogi főnökként az a feladatunk, hogy felismerjük az utat, ami mindannyiunk boldogulásához vezet. Képes vagy erre? Nyitott vagy erre? Igen, hiszen ezt a cikket olvasod. Akkor most nézz körül az életedben! Általad jobb hellyé vált a környezeted? Hogyan tudnád azzá tenni anélkül, hogy önmagad feláldoznád? Az önfeláldozásnak eljöhet az ideje, de nem a mindennapok teendői között.

A bölcsesség azt jelenti, hogy az önérdeken túl látva, minden érintett számára a legjobb döntést hozzuk. Képes vagy Yogi Főnökké válni, azaz elengedni a puszta önérdeket és alárendelni magad a csoport szolgálatának? Esetleg már meg is tetted? Vagy tovább pusztítod a világot ostoba módon azzal, hogy csak a személyes előnyödre koncentrálsz?
A világunk el fog pusztulni. Ez csak idő kérdése. Rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e átmenetileg megmenteni az utánunk jövőknek, vagy a puszta nyerészkedés áldozatává válik minden, amit ez a gyönyörű bolygó létrehozott.

Különben pedig vezess síma homlokkal és kis mosollyal a szád sarkában!

OM
Bálint



facebook

Purnam Yoga & Meditation 1147. Bp. Öv utca 140.
yoga@purnam.hu
jóga, tanfolyamok, távoktatás, jóga oktatóképzés, meditáció oktatóképzés, zugló